A gazdák új empátiája: azon szülői érzés, amit akkor érez az ember, amikor szomszédnéni/nagymama/keresztanya korholja, hogy "nem adtok enni ennek a szerencsétlengyereknek", hát "van szívtek nektek?", pedig épp csak túl vagyunk egy étkezésen, a kis genyó meg Damien Thornként mosolyogva majszolja a párizsis zsemlét.
Az evés-játék-ürítés-alvás négyes nagyjából ki is teszi egy tisztalelkű kutyakölök mindennapjait, és persze az sem különös, hogy egyik-másik téren túlzásba esik, de! Gyakorlatilag olyan szintű éhenkórászt játszik, s ilyenkor ha lehet, még jobban összehúzza magát, hogy gazda legyen a talpán, aki nem eteti meg ilyenkor.
Márpedig Timigazda és Zoligazda elhatározta, hogy csak azért sem fog engedni a habzsolásnak, a gyerek sem tolhat fel magának két tábla epresmilkát vacsora előtt. Így az etetési alapszabályok a következőek lettek.
- Napi 3X étkezés meghatározott adagokkal
- Kézből etetés
- Etetési helyzeten kívül csak oktatás céljából adott jutalomfalat
Az 1. pont viszonylag könnyen és következetesen betartható, rítust és fix időpontokat ad a kutyának. A 2. pont több szempontból is hasznos tanácsnak bizonyult. Szabályozni lehet az étkezés ritmusát, mert egyébként Mandula porszívózásba kezdene, és felszippantaná rágás nélkül a kimért szárazkaját. Azt sem felejti el, hogy ki a házban a boss, kitől jön az étel, és egyfajta kötődés is kialakul. Ráadásul Mandulának azt sem árt észben tartania (főleg ha később embergyerekek állnak a házhoz), hogy attól, mert valaki belenyúl a kajástáljába, még nem kell kivernie a balhét. (A gazdák ezért elveszik előle olykor evés közben a tálat, sőt, úgy tesznek, mintha ennének a kutya vacsorájából.)
Apropó száraz kontra konzerv. Volt tanácsadó aki szerint gazdafüggő, tökmindegy, de voltak elkötelezett zászlóvivők. Timigazda és Zoligazda arra jutott, hogy a szárazkaja mellett teszi le a voksát, egyrészt infrastrukturálisan nem igényel akkora háttérintézményt, könnyebb kezelni, kimérni tartósítani, a fogakat is jobban edzésben tartja, meg egyébként is: tökéletesen benne van minden, amire szükség lehet az egészséges fejlődéshez. Vagy mi. (Néha persze kap Mandula konzervet is.)
Ezenkívül csak a jutalomfalat jár, ami virsli, parizer, száraz jutalomfalat, illetve háztartási keksz (imádja). Koldulás, kunyerálás nincs, előre gondolva a későbbiekre, és a konyha területén soha, de soha nincs etetés. Házi kosztot mértékkel, csontot nem. Pontosabban házi kosztot nemcsak mértékkel, de sokkal inkább ésszel. Van egy rakás kaja, ami a kutyának veszélyforrás, pedig nem is gondolnánk, aztán meg az emberi étel egyszerűen túl fűszeres, túl sós, estébé. De párolt rizs, csirkenyak, tészta, amíg megemberesedik. Vagy megkutyásodik. (Ja igen, a házi koszt nem konyhai maradék nálunk.)
És hogy egy kevésbé szívderítő, ámde annál általánosabb dologról is szó essen: a saját (esetleg más kutyák) elöl/hátul kiadott végtermékek felzabálása. Talán ha majd az emberfaj megérti, hogy mi olyan nagy buli fellefetyelni a húgytócsát, elrágcsálni a szargalacsinokat, na akkor jelentősen közeledett egymáshoz a két faj. Tudjuk, hogy így lehet visszaszerezni még megemésztésre váró táplálékot, ásványi sókat, vitaminokat, hasznos baktériumokat a bélflórához, ezt ésszel érti az ember, de hát ki ne fintorodna el akkor, és ki ne tolná el magától a tündi-bündi kölyökkutyát, aki arcon akar nyalni, ha épp az előbb nyammogott el egy szép darab szarkát. De erről bővebben ajánlanám Demény, a kötsög idevonatkozó posztját. Ennél pontosabban (és viccesebben) úgysem lehetne megfogalmazni.
Az első kép innen van, sok más jósággal együtt. Még talán egy megjegyzés: mélységesen egyetértünk abban +lászló Beck-kel, hogy a kaka az egyik legidegesítőbb szó a magyar nyelvben (és neki két gyermeke van, szóval nem a levegőbe beszél), a szar pedig helyenként túl durva és talán nem is indokolt, az ürülék túl hivatalos, úgyhogy mi a magunk részéről a szarka és a szarkázás szavakat fogjuk használni. Szóval a későbbiekben a szarkázás nem a védett madár kutyával történő vadászását fogja jelenteni (mielőtt valaki felnyomna), hanem valamilyen ürítéssel kapcsolatos tevékenységet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése