Végül a hóhelyzetre való tekintettel gazdaZoli úgy döntött, hogy nem vállalják be a Pécs-Szombathely távot kocsival, hanem vonatra ülnek. Mert az biztosabb. Nagy izgalommal készültek a gazdák Mandula első vonatútjára, végül sikerült egy elfogadható szájkosarat is szerezni. (Köszi érte +Tünde Buzgány és +Ákos Keresztény!)
Azt ugye senki nem láthatta előre, hogy végül a(z egyébként is gáz, de) majd öt órás út végül 15 órás lesz. Mandula vonattiszta, és egész jól vette a tűzkeresztséget. Az utasok imádták. A 15 óra alatt megtett 240 kilométerről, egy helyi-járatos buszozás, egy vonatpótló buszozás, egy piroskázás és még egy vonatozásról 15 kép alant. Mandula vonatozásának elviselhetővé tételéért köszönet az utastársaknak, és nagy-nagy hála +László Stampfnak a sok ölben altatásért!
2013.01.24. 13:19 buszozás a vonathoz a kannibál kutyával
2013.01.24. 14:24 várakozás, hogy felszabaduljon egy négyes hely
2013.01.24. 17:03 első lépések Gyékényesen
2013.01.24. 17:08 akkor inkább szálljunk vissza
2013.01.24. 17:29 jól megvetett átmeneti szállás
2013.01.24. 17:30 akkor a virsliből mégis keveset hoztunk
2013.01.24. 20:16 még van bizalom, hogy hazaérünk pénteken
2013.01.24. 21:10 gubbasztás gazdával
2013.01.24. 21:53 s akkor szólnak, hogy reggel hétig áll a vonat
2013.01.25. 00:53 busz nagykanizsáig
2013.01.25. 02:38 piroska zalaegerszegig
2013.01.25. 03:01 ölben borozás
2013.01.25. 04:12 már csak hatvan percnyire otthontól
Mielőtt Mandula nyakörvéről lecsatolná a pórázt, gazdaZoli egy pillanatra a szívére teszi a kezét, és arra gondol: „öregem, ne is tanulj meg mást, csak a behívás menjen!”
Zoligazda hendikeppje és mumusa ugyanis a behívás. Egykori kutyája, Dzsinn séta közben csak pórázon volt egész életében. A kis kan palotakutya nevelésében még a spártai szigor és az elkényeztetés váltakozott, akkor, amikor Cesar Millan még bőven illegális bevándorló volt az Egyesült Államokban. Dzsinn mindenekelőtt szökős volt: a szabadság legkisebb reményének felvillanásakor vágott neki a vadonnak és a közeli gyorsforgalminak. Túl messzire azonban sosem jutott. Vagy gazdaZoli érte utol, vagy egy random kutya csípte meg és dobta fel a levegőbe, miután megharapdálta. (Dzsinn végül idős korában, betegség következtében pusztult el.)
Timigazda némileg jobb helyzetből, de azért nem kellemes emlékkel vágott bele, hogy Mandulát a behívásra megtanítsa. Előző kutyája, Benji, az uszkár a labda becserkészése és úszás idejére volt póráztalan, és ilyenkor hallgatott is a nevére, és a behívásra. Amint azonban más kutya is megjelent, nem lehetett mit tenni. És előfordult, hogy a zárt udvarból is elkalandozott (csajozni), aztán átharapott combbal ténfergett haza szegény.
Végül még a karácsonyi szünetben sikerült összeszedni a bátorságot annyira, hogy az ajkai csótónál, (ahol ugyan nem zárt, de bokrokkal körülvett nagy zöldterület van) gazdaTimi lecsatolja a pórázt Manduláról. Visszafojtott lélegzet. Kacsa a láthatáron. Mandula nekiiramodik. Tónál megáll. Szaglászás. Fűlegelés. Timigazda szólítja. Mandula felfigyel…és visszajön, gazdaZoli szíve pedig újra elkezd dobogni. A hegyek elmozdulnak helyükről, a görcsök feloldódnak, a félelmek elpárolognak, és onnan már szinte minden olyan szép természetességgel történik.
a pillanat, amikor gazdaZoli meglátja a Láthatatlan Pórázt
A gazdák arra játszottak, hogy a kiskacsák kiskutyák követik a gazdájukat. És a dolog működött. Sőt: gazdaZoli elsőként tapasztalta meg a közös bizalmon alapuló „Láthatatlan Póráz” működését. Mandula eltávolodott ugyan szaglászni, madáreledelt zabálni és segget rázni a kisgyerekeknek, de vigyázó szemeit a gazdákon tartotta. Apránként, lépésről-lépésre, kutyasétáltatásról.-kutyasétáltatásra volt egyre többet szabadon, gyakorlatoztak, tanultak, építették a bizalom körét.
Most három hét után ott tartanak hogy: Mandula túlnyomórészt (mondjuk tízből nyolcszor) a Mandula! Gyere! elhangzásakor visszarobog tűrhető időn belül, s várja jól megérdemelt jutalmát. A fennmaradó két esetben is visszajön, csak még megszaglássza, amit megakar, megeszi a madáretetőből kipotyogott kaját, vagy fut még két kört Marcival, a pulival. De aztán visszajön. Ami eddig tízből-tízszer működik, ha a gazda elindul ellenkező irányba. Kis csóri árkon-bokron át, enyhe aggodalommal érkezik be ilyenkor a gazdák lábához ugyenemakartatokitthagyniadjálkaját. Meglehetősen jól megy a marad! parancs ha gyerek, vagy másik kutya érkezik be, akkor, ha a figyelmet/szemkontaktust sikerült előzetesen elérni. Ha ez megvan, utána már szinte hibátlanul ott marad lábnál.
Úttesten áthaladás előtt leülést gyakorolnak, de gazdaZoli úgy véli, úttest mellett soha, de soha nem fogja levenni a pórázt: akármilyen okos legyen a kutya, egyszer támadjon egy kósza gondolata rosszkor, rossz helyen. S különben is: megvan a helye, hol lehet póráz nélkül sétáltatni a kutyát.
Az viszont biztos, hogy gazdaZoli úgy érzi, kevés csodálatosabb dolog van annál, mint a bizalom kutya és gazdája között. Bár azt is bevallja, hogy ez azért feltételekkel működik csak, és kis félelem mindig lesz benne, hogy Mandula csak meglódul egyszer világot látni. De olyan ez, mint elengedni a gyerek kezét. Egész életében mégsem lehet fogni. (Zoligazda egyébként tökélyre fejlesztette, hogyan kell kedves hangon mondani, miután Mandula elkódorgott, és hosszas könyörgés után jön csak vissza, hogy hátcsakvisszajöttélterohadtkisszemétagazdihozhogyazégáldjonmegokoskutya.)
Egy jó kis videót ajánlok mindenkinek a behívásról (más témában a többi felvételt is), a gazdák nagyjából így csinálták Mandulával is. Nyilván most is van füttyögés, és nem sikerül mindig szépen, kedvesen mondani a nevét, sőt, gyere! helyett is néha gyeregyeregyeregyere van, de azért igyekszenek legjobb tudásuk szerint.
Hétvégén haza kellene utazni tömegközlekedéssel, ehhez kellett szájkosarakat nézni. Az eredmény lesújtó volt, és azt hiszem el is ment a kedvünk tőle, nyilván Mandulának sem tetszett túlságosan az ötlet. Kompromisszumos megoldásként megpróbálkoztunk a szájszíjjal, de ugye az meg inkább sétára/pórázra szoktatáshoz jó, s bár még Mandula is majdnem elviselte, az eladó gyorsan lelombozott minket, hogy elég csak egy kötözködő kaller. (És a kallerek ugye.) Meg néztünk szállító ketrecet, a kocsiba majd úgyis kelleni fog, de hát heroin áron mérik. Úgyhogy hazajöttünk egy marhafüllel.
Mostanában gazdaZoli elég sokszor ment így haza, szóval igen, meghatotta az animáció.
A kisfilmet Maddie Sharafian készítette, egyéb munkái megtekinthetőek itt. Alatta Elis Regina (Carvalho Costa) énekel egy ismert brazil dalt, az Águas de Março-t. Nekünk még ez a feldolgozás jön be. A bossa nova mellett úgy általában.
Név: Szarkakereső Kategória: Kültéri sétáltatás Leírás: Kisebb méretű, mini elemmel működő, erősfényű zseblámpa. Extra funkció a kis akasztós bizbasz, amivel kulcscsomóra, pórázra, jutifalat tartóra stb. erősíthető.
Figyelem! Erős fényű változatot válasszunk a hatékonyság növelése végett!
Ha nem figyelünk oda, sötétben nagyon könnyen szem elől veszthetjük a szarkát. Erre a problémára nyújt megoldást az erős fényű, szuper szarkakereső mini elemlámpa. Kutya dolgát végzi, lámpa bekapcs, gyanús terület fénycsóvával pásztázása és hopp, már meg is találtuk a csomagot anélkül, hogy beleléptünk, vagy beletenyereltünk volna keresgélés közben.
Rendes ember ugyanis sétáltatás közben felveszi a kutyája utána a szarkát. Kutyából rengeteg van, zöld területből a városban viszonylag kevés (de biztos nem elég), és senki sem szereti a cipőjéről otthon vakarni a szarkát. (Bizony, még a kutyások sem.) A nemkutyásokkal, különösen a nemkutyásgyerekesekkel pedig a normális együttélés kialakítása végett különösen fontos, hogy a magunk részéről a legjobb tudásunk szerint megóvjuk magunkat és őket a kellemetlenségektől. Azért másét összegyűjteni nem kell, de magunk után ne hagyjunk nyomot: s talán bacább kutyás törvények meghozatalára sem ingereljük a társadalmat.
Fordulópont hármuk életében, hogy egy csodálatos tavaszi (téli) napon Mandula ovis lett. Igaz, a gazdikkal eddig is sokat tanult, szivacsként issza a trükköket, és a szomszédos kutyafuti elegendő szocializációt is jelent. No de, arra a gazdik nem gondoltak, hogy ezt a kettőt összehozzák, mert hát mi is volna nagyobb kihívás, mint hogy fajtársak jelenlétében is megmaradjon a szemkontaktus, és egy jó kis játék helyébe a gazdi vezényszavai és az engedelmeskedés kerüljön. Mit mondanánk erre a kutyus helyében? A fene vigye el a gazdit, itt és most játszani akarok, kutyafeneket szagolni, nyakszőrt tépni, szarkát enni, belefeküdni, elhullajtott jutifalatokra vadászni, füvet enni, faágat rágcsálni, szaladni és nem visszajönni.
Ezért aztán jó a kutyaovi, mert kutyák közt kell tanulni, csak akkor lehet elkalandozni, amikor a gazdi engedi, addig pedig lesni kell minden kívánságát (vagyis a virslikarikáktól duzzadó zsebeket), hogy ne égjen be a drága embertárs. Persze ezt nem így kell felfogni, mondja a kutyaoktató, de mégis ha szarkázik az ember fejére a kutya, mit tesz az ember ösztönből. A gyere ide, takarodj klasszikus példája, végigordítani a kutyafutit, hogy te .... kutya gyere ide azonnal, te kis .... . llyenkor szívesen fantáziálunk arról, hogy a kutya lóvá tesz minket, a képünkben röhög, nem szeret minket eléggé és hasonlók. Biztosan kitalálta mindenki: ezzel nem megyünk semmire. Motiváljuk az ebet, hogy jó neki, ha idejön, sőt, nagyon jó, hiper-szuper! Jutalmazzuk agyba-főbe, jutifalattal, dicsérettel. Ájuljunk el, hogy úristen ez a kutya micsoda okos, atyaég milyen ügyes...minden egyes alkalommal, ha visszajön. Igen gyors változást hoz a kutyu viselkedésében. Viszont egy egész pulykát is az orra elé dughatunk, ha belefeledkezik a játékba egy fajtársával. Türelem és jutalmazás!
Mandula gazdijai úgy döntöttek, hogy klikkerrel tanulnak. Elgondolkodott már azon valaki, hogy hány szabad kézre van szükség, ha klikker, jutifalat, póráz van a kezünkben és a póráz végén egy fickándozó kutya? Első próbálkozás eredménye, szaladgáló kutya az elgurult virslikarikák nyomában, bokára felcsavarodó póráz és hasonlók. Kitartás, mert hamarosan minden a helyére kerül: jobb kézben póráz és klikker, bal oldalon a kutya, bal kézben jutifalat. (Mindenki biztosan észrevette, hogy két jobb kézre is szükség van.)
Mandula és a gazdik már várják a következő nagy leckét, és ezennel elindulnak a kiképzés hegyes-völgyes útján. A kutyaoviba megtanulták, hogy a behívás napi szintű gyakorlása mennyire fontos. Nehéz nem elbízni magukat a kezdeti sikereken, bár általában egy éves korukra tanulják meg biztonsággal rendszeres gyakorlás során. Bizalom a kutyában, bizalom magunkban!
Talán nem kellene még világgá kiabálni, meg előre a medve bőrére, de az van, hogy gazdaTimi és gazdaZoli egy hete nem találja nyomát becuccolásnak, vagyis Mandula szobatisztaként tért haza országjáró nagy útjáról.
És hogy szőröstalpú Mandula úrhölgy bizonyítsa, mennyire nagylány, ma reggel meg akarta mutatni a tohonya és lassú gazdáknak, hogy négyhónapnyolcnaposan már maga is képes beszerezni a táplálékot a lakásdzsungelből, és elcsórikázott egy spenótlevelet a konyhaasztalról.
gazdaZoli már csak azt látta, ahogy a kutya eltorzult arccal nyammog a levéldarabokon, nyelve és újonnan kinőtt fogaival felszabdalja apró darabokra, és kipotyogtatja a padlóra. Mintha. A gazdák viszont úgy gondolták, hogy pozitív megerősítést alkalmazva, meghagyják az elejtett zsákmány elfogyasztásának örömét a vadásznak, és megvárják, amíg az kínos lassúsággal, nyamogással, kinyújtott mozdulatokkal elfogyasztja az utolsó nyomorgatott darabot is: hiszen mennyivel jobb a friss, ropogós spenót a bárányhúsos kutyakajánál?
Szilveszter utáni döglés. Holnap visszatérünk Pécsre, és egyúttal a blogra is. Összefoglalódik az elmúlt egy hét, kiderül, hogy milyen hatással van a kivi a kutya bélrendszerére, hogy Mandula szereti-e a svártlit, sikerült-e beilleszkedni az ajkai lakótelepek kutyatársadalmába, s végül, de nem utolsó sorban összefoglaljuk önismereti tapasztalatainkat.
