levelek a Hegyről III.

"Kedves Timigazda!

Megint lementünk a városba, most már úgy érzem, egészen jól viselem. (Elég melós begyűjteni azt a sok simogatást.) Találkoztam az első Macskámmal, de szerintem én ennek jobban örültem, mint ő.

Szombaton voltunk oviban, és t-e-j-ó-i-s-t-e-n, hát most már tényleg haza kellene jönnöd, elég ciki volt Zoligazdával, egyrészt szerintem tiszta ideges volt, másrészt nem is jól csináltuk a gyakorlatokat. De már csak Bella és Fido volt a régi csapatból, az újak jóval kisebbek voltak, mint én, szóval szerintem nemsokára iskola lesz ebből.

A fiúk hülyék: de gazdaZolival ezt sem lehet nagyon megbeszélni. A kutyabirkózásnak megvannak a maga szabályai, és hátulról a földre nyomni valakit nem szép dolog. Tehát ha valaki ilyet csinál, elkergetem. Pont.

Mi történt még? Zoligazda édesanyja látogatóba jött, vele játszottam felugrálok-az-ágyrát, de ő annyira nem örülhetett neki, mert este fogta magát, és néhány óra alatt eltüntette a felgyülemlett szőrgombolyagjaim, megszüntette a különböző, marha izgalmas akadályokat, a gazdaillatot árasztó ruhakupacokat, egyszóval mindent, ami otthonossá tette számomra a lakást. És mindennek tetejébe még valami bosszantó szaggal kente be a földet.

Tegnap este Laci vigyázott rám. Ami nagyon jó volt, mert sokat ölöndültünk, bandáztunk, megmutattam az ismerőseimet, és ő igazán szeret...de azért este nagyon egyedül éreztem magam. Néha sírok (jaja, még a nagylányok is), ha nyitva az erkély ajtó, hogy segítsek neked hazatalálni. Jó lenne már, ha itt lennél velünk.

Ja igen, születtek kistesók, már nem én vagyok a legkisebb!

mancsol
Mandula

levelek a Hegyről II.

"Drága gazdaTimi,

most már tényleg nagyon hiányzol, és igazán szükség lenne rád. Tudod, hogy szeretek belehemperegni a sárba, sőt imádom a friss kutyaszarral összekenni a bundámat, de azért itthon kezd elharapózni a kosz és a káosz. Ne érts félre: imádom, hogy mindenfelé szétszórt ruhadarabok, könyvek, tányérok, félpárzoknik és miegymás vannak, hiszen mindet be lehet gyűjteni, megrágni, hurcolázni. De akkor a másik gazda miért ideges? Mármint miért hagyja ott, ahol elérhetem, ha nem örül neki, hogy el is érem? Na?

A tegnap elég hektikusan indul, de szerencsére találkoztunk reggel Marcival,cszóval jól kirohangáltam magamat, elszedtem az összes botot, amit gazdaJózsibácsi eldobált a Marcinak, aztán szét rágtam-gyúrtam a fülét is. Viszont hamarabb feljöttünk, bár Zoligazda azt mondta, cserébe délután hamarabb lemegyünk, kiöltözött, és elrohant. Én mondtam, hogy megértem haver, hogy dolgod van, de még felfele jövet csurrantani akartam, úgyhogy emlékeztessem erre, inkább a konyha közepére engedtem egy kisebb, figyelmeztetésnyi adagot.

Láss csodát, tényleg hamarabb hazajött, de elég ideges lett a folttól: hiába magyaráztam, hogy magának köszönheti. A futtatón csak mi voltunk, úgyhogy labdáztunk és tanultunk a kutyaovira. Otthon megkaptam életem első velőscsontját, ami egyrészt finom, másrészt az istennek se lehet szétrágni, pedig hidd el, próbálkozom ezerrel. Még a parkettához is csapkodom. Ne mond vissza, hogy elárultam, de gazdaZoli megengedte, hogy az ágyban döglődjek vele, eléggé ki volt purcanva.

Este jött Lizi, és lent találkoztunk egy kék csíkos trikós csivavával  törpe pinscherrel, Jack(son)kel te biztos azt mondanád, hogy nem is kutya. A lényeg, hogy annyi idős volt, mint én, eléggé harcias és nagyszájú, amit egy ideig hagytam, de folyton rátehénkedett a hátamra a mellső mancsaival. Na ezt azért már nem. Van négy lába, mégis a gazdáival viteti magát, de engem ne vegyen hülyére. Rácápáztam, erre olyan éktelen visításba kezdett, hogy felverte az egész Hegyet. Azért játszottunk, és tökre nem másztam rá, nem téptem a fülét, nem haraptam a  lábát, egyszer döntöttem fel, de úgy nyivákolt, mint egy nemistudom.

Ma megint Marci, földbe döngölés, jött Csibész is, mindenki rólad kérdezte gazdaZolit. És nem hiszed el, de megjelent barnaJackie is, folyton elvette előlem a botokat, de a végére már egészen ügyesen visszaszereztem, és közben a gazdák is jól elbeszélgettek, labdáztunk is, aztán gazdaZoli hirtelen felpakolt, mert valami másfél óráról, tetemes késésről beszélt, pedig Artu is akkor jött ki a Hegyre. De végül annyi előnye volt, hogy Sárinéni akkor indult a buszra, de Zoligazda levitte kocsival a városra, nehogy meghúzza a hátát szegény. (Sárinéni azt mondta, mi vagyunk a legédesebbek a Hegyen.)

Elég hosszú nap volt egyedül, de kárpótlásul sokat voltunk a futin, Dimáról és spánielJackie-ről lemaradtunk, de Jackie, Nyina és Zafír ott volt, bár az elején megint rám másztak mind a hárman. Később kijött Csubi és CsubigazdájaGábor, vele labdáztam, és nagy örömömre Tara is megjelent, aki már nagy, fényes bundájú, és szeretnék sok dolgot megtanulni tőle.

Nagyjából ennyi. Illetve még annyi, hogy jöttek hozzánk ketten, akik közül az egyik hasonlít rád, ezt jeleztem is neki, gazdaZoli meg inkább a palackokkal foglalkozott, aminek a dugóit rágni szoktam, beengedtem tehát egy adagot a párnámra. Most abban a zörgő, pörgő valamiben van az összes párnám, rongyom, pont megint akkor, amikor már kezdett jó illatú lenni az összes, rontjátok el nekem.

mancsol:
Mandula

u.i.: kicsit aggódtam gazdaZoliért, ma teljesen így jött haza. Valami számot (ötös, hatos, hetes?) emlegetett, hogy mennyire utálja.

levelek a Hegyről I.

Timigazda elutazott egészen messze, nagyon messze, Zoligazda pedig hogy mondhatna nemet Mandulának, hogy eljuttassa a leveleit.

"Kedves gazdám,

nem tudom, hogy hol van pontosan az a Kazahsztán, de abból ítélve, hogy mennyi ideig pakoltatok egy mekkora bőröndbe, szóval abból ítélve egészen messze. (Egyébként nem értem, hogyan lehet valami olyan messze, hogy engem nem vittél el.)

Igyekszem rendesen túlélni ezeket az apás-lányos napokat, mert úgy sejtem, gazdaZoli etet majd olyan és annyi finomsággal, amivel egyébként fukarkodna, és felenged majd olyan helyekre is, ahova nem kellene, de biztos, hogy nem kell fel olyan korán értem, és szerintem abban sem számíthatók rá, hogy kifésülje a bundámat.

Az első nap nagy része eseménytelenül telt, és annak ellenére, hogy igencsak kapkodósra sikerült a reggeli sétám, egészen jófej voltam, hogy végig aludtam a napot, és türelmesen vártam gazdaZolit, aki megint ellépet a munkahelyéről, és a szokottnál kicsit hamarabb jött hozzám. Így viszont a szociális csúcsidő előtt értünk a futtatóra, ahol kutya nem, csak jóidő volt, szóval maradt a labdázás. Most ahogy egyre tavaszodik, úgy kel életre a futtató, s bár sikerült megszívnom az egyetlen hóhelyzetet (nyilván nem neked köszönhetően), még mindig nem lehetünk elég hálás az enyhe télért.

Aztán a legjobb eldobja-visszahozom résznél katt, rámtette a pórázt, és leindultunk a Hegyről. A térre. A kőpadokhoz. A nagyfához. És még tovább. Annál is tovább, ameddig te se vittél még el. Na most itt elég para minden, mert egyrészt tele vannak autóval, (többhez odamentem, de nem szálltál ki belőle), másrészt a frász kitör a kapuk alja alól kiordibáló fajtársaktól. És ha ez még nem lenne elég, az összes szintemelkedésnél lenyomja a seggem a földre gazdaZoli, és ott álldogálunk, amíg azt nem mondja: mehetsz.

Azért az első út elég para: zaj, szag, hang és emberek, nagy, és magas emberek, jajdecukikutyahadsimogatomeg, persze jól esik, de kíváncsi vagyok, mit szólnának, ha egy őket próbálná egy náluk 12szer nagyobb szőrös valami megnyomorgatni.

Hoppá! Ezt a házat ismertem, ahova mentünk, már az utca végéről kiszúrtam. Egyrészt van két kisember, másrészt rengeteg, r-e-n-g-e-t-e-g száraz kenyér darab. Aha. Ha beengednének. Mindegy. Kint maradtam Csillával és Barnával játszani, próbáltam megenni a madáreleséget, de Zoligazdához hasonlóan ők sem jófejek, és nem engedték. Mindegy. Szaladgáltunk, amíg el nem tűntek. Szerencsére kiszúrtam, hogy Zoligazda bent ül egy asztalnál, egy papírral és bottal játszik, dörzsöli a homlokát, könyvet lapozgat, láthatóan a kiutat kereste hozzám. Valamiért viszont ő nem látott engem, szóval inkább ugráltam, ugattam, sírtam, nyüszögtem és kapartam a festéket, hogy észrevegyen. Ez bevált. Sőt. Még egy csontot is kaptam érte, köszönetképpen, hogy segítettem neki. De a szerencsétlen aztán megint visszazárta magát, tehát kénytelen voltam rákapcsolni kicsit.

Utána még mentünk egy kört a városban, és találkoztunk legkedvesebbLászlóval, akinek sikerült felmásznom a nyakába, és képzelheted, hogy örültem, egyrészt az ismerős arc, másrészt benne volt az összes bizodalmam, hogy észhez téríti Zoligazdát. Kicsit megmutattam a királyuccának, hogy ki a legcukibb kiskutya ma a vidéken. A számításom bevált, Laci hazaterelt minket a Hegy lábáig, onnan meg már Zoligazdának is sikerült hazatalálni. 

Szerencsére belebotlottunk Jackie-ékbe, így még szaladgáltam-birkóztam egyet vele. Csak már elég szomjas voltam, de találtam egy finom, illatos lefolyót, amit Jackie-nek is megmutattam, de erre meg Zoligazda feszült be, és tette rám a pórázt. Tök jó, otthon úgyis annyi izgalom van, bah.

Itthon viszont extra rizs-húsleves-pulykanyakhús-tészta vacsorát kaptam, kipukkanásig ettem, aztán kidőltem. Este még sétáltunk, hagytam a könyveivel játszani Zoligazdát. A te hangoddal álmodtam, de mire felkeltem, már nem voltál sehol. 

mancsol:

Mandula

u.i.: gazdaZoli azt mondja, ahova mentél, sok a teve. Az nem tudom milyen, de ha hoznál belőle kóstolót, az elég menő lenne."