Zoligazda hendikeppje és mumusa ugyanis a behívás. Egykori kutyája, Dzsinn séta közben csak pórázon volt egész életében. A kis kan palotakutya nevelésében még a spártai szigor és az elkényeztetés váltakozott, akkor, amikor Cesar Millan még bőven illegális bevándorló volt az Egyesült Államokban. Dzsinn mindenekelőtt szökős volt: a szabadság legkisebb reményének felvillanásakor vágott neki a vadonnak és a közeli gyorsforgalminak. Túl messzire azonban sosem jutott. Vagy gazdaZoli érte utol, vagy egy random kutya csípte meg és dobta fel a levegőbe, miután megharapdálta. (Dzsinn végül idős korában, betegség következtében pusztult el.)
Timigazda némileg jobb helyzetből, de azért nem kellemes emlékkel vágott bele, hogy Mandulát a behívásra megtanítsa. Előző kutyája, Benji, az uszkár a labda becserkészése és úszás idejére volt póráztalan, és ilyenkor hallgatott is a nevére, és a behívásra. Amint azonban más kutya is megjelent, nem lehetett mit tenni. És előfordult, hogy a zárt udvarból is elkalandozott (csajozni), aztán átharapott combbal ténfergett haza szegény.
Végül még a karácsonyi szünetben sikerült összeszedni a bátorságot annyira, hogy az ajkai csótónál, (ahol ugyan nem zárt, de bokrokkal körülvett nagy zöldterület van) gazdaTimi lecsatolja a pórázt Manduláról. Visszafojtott lélegzet. Kacsa a láthatáron. Mandula nekiiramodik. Tónál megáll. Szaglászás. Fűlegelés. Timigazda szólítja. Mandula felfigyel…és visszajön, gazdaZoli szíve pedig újra elkezd dobogni. A hegyek elmozdulnak helyükről, a görcsök feloldódnak, a félelmek elpárolognak, és onnan már szinte minden olyan szép természetességgel történik.
A gazdák arra játszottak, hogy a kiskacsák kiskutyák követik a gazdájukat. És a dolog működött. Sőt: gazdaZoli elsőként tapasztalta meg a közös bizalmon alapuló „Láthatatlan Póráz” működését. Mandula eltávolodott ugyan szaglászni, madáreledelt zabálni és segget rázni a kisgyerekeknek, de vigyázó szemeit a gazdákon tartotta. Apránként, lépésről-lépésre, kutyasétáltatásról.-kutyasétáltatásra volt egyre többet szabadon, gyakorlatoztak, tanultak, építették a bizalom körét.
Most három hét után ott tartanak hogy: Mandula túlnyomórészt (mondjuk tízből nyolcszor) a Mandula! Gyere! elhangzásakor visszarobog tűrhető időn belül, s várja jól megérdemelt jutalmát. A fennmaradó két esetben is visszajön, csak még megszaglássza, amit megakar, megeszi a madáretetőből kipotyogott kaját, vagy fut még két kört Marcival, a pulival. De aztán visszajön. Ami eddig tízből-tízszer működik, ha a gazda elindul ellenkező irányba. Kis csóri árkon-bokron át, enyhe aggodalommal érkezik be ilyenkor a gazdák lábához ugyenemakartatokitthagyniadjálkaját. Meglehetősen jól megy a marad! parancs ha gyerek, vagy másik kutya érkezik be, akkor, ha a figyelmet/szemkontaktust sikerült előzetesen elérni. Ha ez megvan, utána már szinte hibátlanul ott marad lábnál.
Úttesten áthaladás előtt leülést gyakorolnak, de gazdaZoli úgy véli, úttest mellett soha, de soha nem fogja levenni a pórázt: akármilyen okos legyen a kutya, egyszer támadjon egy kósza gondolata rosszkor, rossz helyen. S különben is: megvan a helye, hol lehet póráz nélkül sétáltatni a kutyát.
Az viszont biztos, hogy gazdaZoli úgy érzi, kevés csodálatosabb dolog van annál, mint a bizalom kutya és gazdája között. Bár azt is bevallja, hogy ez azért feltételekkel működik csak, és kis félelem mindig lesz benne, hogy Mandula csak meglódul egyszer világot látni. De olyan ez, mint elengedni a gyerek kezét. Egész életében mégsem lehet fogni. (Zoligazda egyébként tökélyre fejlesztette, hogyan kell kedves hangon mondani, miután Mandula elkódorgott, és hosszas könyörgés után jön csak vissza, hogy hátcsakvisszajöttélterohadtkisszemétagazdihozhogyazégáldjonmegokoskutya.)
Egy jó kis videót ajánlok mindenkinek a behívásról (más témában a többi felvételt is), a gazdák nagyjából így csinálták Mandulával is. Nyilván most is van füttyögés, és nem sikerül mindig szépen, kedvesen mondani a nevét, sőt, gyere! helyett is néha gyeregyeregyeregyere van, de azért igyekszenek legjobb tudásuk szerint.
Timigazda némileg jobb helyzetből, de azért nem kellemes emlékkel vágott bele, hogy Mandulát a behívásra megtanítsa. Előző kutyája, Benji, az uszkár a labda becserkészése és úszás idejére volt póráztalan, és ilyenkor hallgatott is a nevére, és a behívásra. Amint azonban más kutya is megjelent, nem lehetett mit tenni. És előfordult, hogy a zárt udvarból is elkalandozott (csajozni), aztán átharapott combbal ténfergett haza szegény.
Végül még a karácsonyi szünetben sikerült összeszedni a bátorságot annyira, hogy az ajkai csótónál, (ahol ugyan nem zárt, de bokrokkal körülvett nagy zöldterület van) gazdaTimi lecsatolja a pórázt Manduláról. Visszafojtott lélegzet. Kacsa a láthatáron. Mandula nekiiramodik. Tónál megáll. Szaglászás. Fűlegelés. Timigazda szólítja. Mandula felfigyel…és visszajön, gazdaZoli szíve pedig újra elkezd dobogni. A hegyek elmozdulnak helyükről, a görcsök feloldódnak, a félelmek elpárolognak, és onnan már szinte minden olyan szép természetességgel történik.
 |
| a pillanat, amikor gazdaZoli meglátja a Láthatatlan Pórázt |
Most három hét után ott tartanak hogy: Mandula túlnyomórészt (mondjuk tízből nyolcszor) a Mandula! Gyere! elhangzásakor visszarobog tűrhető időn belül, s várja jól megérdemelt jutalmát. A fennmaradó két esetben is visszajön, csak még megszaglássza, amit megakar, megeszi a madáretetőből kipotyogott kaját, vagy fut még két kört Marcival, a pulival. De aztán visszajön. Ami eddig tízből-tízszer működik, ha a gazda elindul ellenkező irányba. Kis csóri árkon-bokron át, enyhe aggodalommal érkezik be ilyenkor a gazdák lábához ugyenemakartatokitthagyniadjálkaját. Meglehetősen jól megy a marad! parancs ha gyerek, vagy másik kutya érkezik be, akkor, ha a figyelmet/szemkontaktust sikerült előzetesen elérni. Ha ez megvan, utána már szinte hibátlanul ott marad lábnál.
Úttesten áthaladás előtt leülést gyakorolnak, de gazdaZoli úgy véli, úttest mellett soha, de soha nem fogja levenni a pórázt: akármilyen okos legyen a kutya, egyszer támadjon egy kósza gondolata rosszkor, rossz helyen. S különben is: megvan a helye, hol lehet póráz nélkül sétáltatni a kutyát.
Az viszont biztos, hogy gazdaZoli úgy érzi, kevés csodálatosabb dolog van annál, mint a bizalom kutya és gazdája között. Bár azt is bevallja, hogy ez azért feltételekkel működik csak, és kis félelem mindig lesz benne, hogy Mandula csak meglódul egyszer világot látni. De olyan ez, mint elengedni a gyerek kezét. Egész életében mégsem lehet fogni. (Zoligazda egyébként tökélyre fejlesztette, hogyan kell kedves hangon mondani, miután Mandula elkódorgott, és hosszas könyörgés után jön csak vissza, hogy hátcsakvisszajöttélterohadtkisszemétagazdihozhogyazégáldjonmegokoskutya.)
Egy jó kis videót ajánlok mindenkinek a behívásról (más témában a többi felvételt is), a gazdák nagyjából így csinálták Mandulával is. Nyilván most is van füttyögés, és nem sikerül mindig szépen, kedvesen mondani a nevét, sőt, gyere! helyett is néha gyeregyeregyeregyere van, de azért igyekszenek legjobb tudásuk szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése