"Kedves Timigazda!
Megint lementünk a városba, most már úgy érzem, egészen jól viselem. (Elég melós begyűjteni azt a sok simogatást.) Találkoztam az első Macskámmal, de szerintem én ennek jobban örültem, mint ő.
Szombaton voltunk oviban, és t-e-j-ó-i-s-t-e-n, hát most már tényleg haza kellene jönnöd, elég ciki volt Zoligazdával, egyrészt szerintem tiszta ideges volt, másrészt nem is jól csináltuk a gyakorlatokat. De már csak Bella és Fido volt a régi csapatból, az újak jóval kisebbek voltak, mint én, szóval szerintem nemsokára iskola lesz ebből.
A fiúk hülyék: de gazdaZolival ezt sem lehet nagyon megbeszélni. A kutyabirkózásnak megvannak a maga szabályai, és hátulról a földre nyomni valakit nem szép dolog. Tehát ha valaki ilyet csinál, elkergetem. Pont.
Mi történt még? Zoligazda édesanyja látogatóba jött, vele játszottam felugrálok-az-ágyrát, de ő annyira nem örülhetett neki, mert este fogta magát, és néhány óra alatt eltüntette a felgyülemlett szőrgombolyagjaim, megszüntette a különböző, marha izgalmas akadályokat, a gazdaillatot árasztó ruhakupacokat, egyszóval mindent, ami otthonossá tette számomra a lakást. És mindennek tetejébe még valami bosszantó szaggal kente be a földet.
Tegnap este Laci vigyázott rám. Ami nagyon jó volt, mert sokat ölöndültünk, bandáztunk, megmutattam az ismerőseimet, és ő igazán szeret...de azért este nagyon egyedül éreztem magam. Néha sírok (jaja, még a nagylányok is), ha nyitva az erkély ajtó, hogy segítsek neked hazatalálni. Jó lenne már, ha itt lennél velünk.
Ja igen, születtek kistesók, már nem én vagyok a legkisebb!
mancsol
Mandula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése